Sziasztok! :)
Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, mire hoztam az új részt. A suli mostanában
nagyon nehéz, naponta írunk röpdolgozatokat és témazárókat, így nem nagyon jut időm a blogra. Most már igyekszek gyorsabb lenni.
Ez a rész a szokásosnál kissé rövidebb, és tesz egy kis, úgymond kitérőt a küldetése befejezése előtt. Remélem tetszeni fog, ha igen komizzatok,
vagy írjatok a most berakott Chatbe!
Ó, és külön köszönöm a több, mint 600 (!!) oldalmegjelenítést és a feliratkozókat! :D
xx
~--------------------------------------------------------~
9 után 5 perccel értem be. Tehát késtem 5 percet. Rögtön siettem
órára. Matek. Szerencsére jó voltam ebből a tantárgyból, így a tanár nem
haragudott annyira rám.
Szünetben Katy, Sofy és Racheal odajött hozzám. Persze
csodálkozva néztem, ahogy Racheal a megszokott gorombasága helyett, most
mosolyogva köszönt nekem.
- Miért késtél? – kérdezte Katy. Nem tudtam mit válaszoljak,
hiszen nem akartam egyelőre elmesélni nekik az álmomat, és az egész
„láthatatlanná változósdit”. Hazudnom kellett, de sosem tudtam jól hazudni.
- Hát… tudod… kilyukadt a kocsim kereke… és apunak kellett
elhozni, de előtte még tankolnunk is kellett – hadartam egy szuszra. Ezt tuti
nem veszik be.
- És akkor miért nem teleportáltál be a suliba? – vágta rá
értetlen képpel Sofy. Igaza volt.
- 16 évig éltem „normálisan”. Szerinted eszembe jut, hogy
szuperképességem van? – néztem rá. És megkönnyebbülve sóhajtottam, hisz az
arcukon úgy láttam, bevették.
- Ja, persze… bocsi.
- Ne kérj bocsánatot! Hisz nem a te hibád – legyintettem. Majd
még elbeszélgettem velük mindenféléről.
Következő szünetben odajöttek hozzám a Corner-ikrek.
Furcsállottam, hisz majdnem egy hete járok ide, de még egyszer sem jöttek oda
hozzám bemutatkozni, vagy egyáltalán köszönni.
- Szia, te vagy May, ugye? – kérdezte tőlem a barna hajú, sárga
szemű. Hogy is hívták? Katy-ék mondták, hogy melyik kicsoda, de már nem emlékeztem
rá. Olyan egyformák!
- Öhmm… igen, miért? – kérdeztem értetlenül.
- Csak meg akartunk ismerni. Hisz egy ilyen nagyhatalommal
rendelkező lánynak, nagyhatalmú barátai legyenek, nem? – mosolygott a szőke.
Olyan kedvesen mondta, hogy nem zavart a beképzeltsége.
- Gondolom… mármint, igen, persze! – válaszoltam.
- Oké, először is bemutatkozunk – vigyorgott a vörös. A fekete
hajú nem szólalt még meg, de persze a vörös után ő következett, mintha
valamilyen sorrend lenne közöttük.
- Tehát, én Rosaline vagyok – mutatott magára, virító égszínkék
szeme csak úgy ragyogott közben.
- Violet – mondta rögtön utána a barna hajú. Neki volt a
legkülönlegesebb szeme. Sárga, még sosem láttam ilyen színűt. Mármint hasonlót
már láttam, de, hogy ennyire napsárga valakinek az írisze, olyat még nem.
- Merliah – következett a mellette álló, akinek élénkzöld szeme
tökéletes hangsúlyban volt tejföl szőke hajával.
- És végül, én Zoe vagyok – mosolygott az utolsó. Vörös haja
volt, és sötétbarna szeme.
- Röviden – mondta Rosaline. – Rose…
- Letty…
- Lia…
- Nekem nincs becenevem, szólíts csak Zoe-nak – fejezte be Zoe.
Nagyon szimpatikusak voltak. Mindannyian elmondták, és
bemutatták szuperképességeiket.
Rose hangrobbanást tudott kelteni tapssal vagy üvöltéssel, és
rendkívüli hallással rendelkezett. Letty szuper nyúlékony volt, és
alakváltoztató, de láthatatlanná nem tudott változni. Lia volt köztük a
legerősebb. Gondolatolvasó (úgy látszik ez egy gyakori képesség),
alakváltoztató, és ráadásul lézerszeme volt. Zoe a „négy elem mestere”, tűz,
víz, föld, levegő. Igazából a földdel és a vízzel a legügyesebb, a többit még
fejlesztette.
Ezek után szinte egész nap velük beszélgettem, de ebédnél
Nad-hez és Christy-hez ültem le.
- Sziasztok – tettem le a tálcámat, amin egy alma, barackos tea,
és két darab szalámis szendvics sorakozott fel.
- Szia - köszönt Nad, majd beleharapott az almájába. – Tudod a
jóslatot? Vagy elmondjam?
- Köszi, de már tudom – és hirtelen eszembe jutott minden. Vajon
anya még mindig ott ül és rajtam, meg a jóslaton gondolkodik? Mit fogok neki
mondani, ha hazaértem? És még ezernyi kérdés ötlött fel bennem.
- Honnan? – zökkentett ki gondolatmenetemből Nad.
- Hát… nem fontos – válaszoltam, és rájuk néztem utalva, hogy ne
kérdezősködjenek. Szerencsémre értették a célzást.
- Nézd! – mutatott csillogó szemmel a hátam mögé Christy. Már
tudtam, hogy mire számítsak. Pete. – Pete idenéz!
- Tééényleg? – kérdeztem tettetett kíváncsisággal.
- Na, de most min gúnyolódsz? – sértődött meg kissé. – Tudd meg,
hogy ő…
- A harmadik leghelyesebb pasi a suliban, igen tudom –
szakítottam félbe, mire ő kissé meglepődött. Valószínűleg nem gondolta, hogy én
ennyire „tájékozott” vagyok.
- Pontosan. És, ha jól látom, téged néz – mutatott rám Nad.
Christy egy kissé megsértődött ezen, de annyira nem zavarta.
Már megint? Hátrafordultam, hogy újra belenézzek élénkzöld
szemeibe. Most jobban nézett ki, mint pénteken. Világosbarna haja homlokára
simult, szemei ragyogtak, baromi jól nézett ki. És engem bámult. Vagyis már
szemezett velem. Pár perc múlva zavartan fordultam vissza Nad-ékhez.
- Igen, tényleg engem néz – állapítottam meg. Nem nagyon tudtam
mást kinyögni.
- Ügyes megállapítás – viccelődött Christy. Persze ezen
mindannyian nevettünk, miközben én még egy apró pillantást vetettem Pete-re.
A következő óra történelem volt. Mármint hőstörténelem. Most
jobban vártam ezt az órát, mint máskor. Persze, mivel előttem ült Pete.
Csengetéskor mindannyian bevonultunk a terembe. Mr. Super, a
hőstörténelem tanár el is kezdte a szokásos „monológját”.
Pete hátra fordult és köszönt nekem.
- May, ugye? – kérdezte.
- Igen, te meg Pete, ugye?
- Pontosan – kacsintott. – Na, és tetszik a suli?
- Eddig nagyon! – vágtam rá.
Elmosolyodott, amire nekem is mosolyognom kellett.
A tanár ránk nézett, mire Pete visszafordult, és sajnos az
óravégéig nem is tudtunk beszélni.
A kicsöngőnek még soha nem örültem ennyire.
- Hát, örülök, hogy megismertelek May – kacsintott rám, és
mosolygott.
- Én is – válaszoltam, és szintén mosolyogtam.
- Akkor holnap, mondjuk ebédszünetben? – kérdezte, mire a szívem
hevesebben kezdett dobogni.
- Persze! – vágtam rá, feltűnően gyorsan. Furcsa, hogy ilyen
hamar belezúgtam egy fiúba. Még sosem történt velem ilyen, de ő egyszerűen
megbabonázott.
Ez volt az utolsó óránk, így ezután haza indultam. Persze előtte
még muszáj volt Katy-éknek elmesélni, hogy mit beszéltem Pete-el. Racheal
először elég idegesnek tűnt, de hamar megbékélt vele. Legalábbis én ezt vettem
észre. A többiek ujjongtak.
Hazafelé úton Pete-en merengtem. Eszembe se jutott a ma reggel
addig, amíg be nem léptem az ajtón.
Anya a konyhában ült. Nem csodálkoztam rajta, gondoltam, hogy
szabadnapot vesz ki.
- Szia, kincsem – mosolygott rám. A reggel történtekhez képest
túlságosan is boldog volt.
- Szia, anyu – köszöntem vissza, kissé értetlen arcot vágva
hozzá.
- Gondolkoztam a reggel történteken – kezdte, és kissé
elkomorodott. – Lehet, hogy mégis te vagy a jóslat, de akkor valamilyen
kapcsolatban kéne állnod Gwendolyn-al.
Muszáj volt elmondanom neki az álmomat. Mély levegőt vettem.
- Anya. Ma álmodtam valamit, amiben Gwen benne volt. Üzent nekem, ez is a kapcsolatfelvétel egyik módja, nem?
- Miféle álom? - lepődött
meg.
- Hát… tudod anya, ezt most nem akarom elmondani neked. Hosszú
sztori, és szerintem Gwen se akarná, hogy tudd. Ha majd nagyon fontos, akkor
elmondom – válaszoltam neki. Nem akartam elmondani mindent szó szerint, elég,
ha tudja, hogy álmodtam „valamit”. Úgy láttam megértette, és nem kérdezett
többet.
- Rendben – bólintott.
- Na, de van valami, amit még nem értek.
- Csak egy valamit nem értesz? – mosolygott.
- Jó, sok mindent nem értek, de ezt különösen nem.
- Mi lenne az?
- Gwen azt írja a jóslatban, hogy az UTOLSÓ leszármazott…
- Igen?
- Nem én vagyok az utolsó leszármazottja, hisz ott van Kyle és
Lara is! Ráadásul mi van, ha lesz gyerekem? Akkor már ő lesz az utolsó
leszármazott, nem?
- Látod, ez az egyik kérdés, amire én sem tudom a választ –
sóhajtott. – Esetleg megkérdezhetnéd Gwen-t.
- Hogyan? – értetlenkedtem, bár sejtettem a választ.
- Az álmaidban. Ha tényleg álmodtál valamit ma éjjel, akkor
valószínűleg nem az lesz az utolsó.
- Rendben, megpróbálom – válaszoltam neki, majd elvonultam a
szobámba.
Gyorsan megcsináltam a házi feladatomat, és vacsora után
lefeküdtem aludni.
Anya javaslatára, elalvás előtt Gwen-re koncentráltam.
Sajnos nem álmodtam semmit.
*Másnap*
Korán keltem, az ébresztőórám csörgése előtt. Kinyomtam, és
elmentem lezuhanyozni. Kár, hogy nem álmodtam Gwen-nel. Na, de majd
legközelebb.
Eszembe jutott, hogy ma lesz „randim” Pete-el. Kiválasztottam a
kedvenc farmerom, és a vörös pulcsimat, amelyiken a „Love” felirat volt. Ezt
kissé nyomulósnak találtam, ezért átvettem a sötétkéket, amire arany betűkkel
írták rá, hogy „Love or Like”. Ez már tűrhetőbb volt.
Az öltözködés miatt, már megint késésben voltam, így csak
elvettem egy szendvicset, és beültem a kocsimba.
A sulihoz érve már láttam Katy-t, és Sofy-t. Köszöntem nekik,
majd elmentünk órára.
A délelőtt többi részére nem emlékszem tisztán, mert végig Pete
járt az eszemben. Matekon, és irodalmon is szóltak, hogy figyeljek. De nem
ment.
Furcsállottam, hogy szinte nem is ismerem, de mégis totál
belezúgtam. Hát, igen. Valahogy túl gyorsan történt ez velem.
Túl gyorsan
szerettem belé.
Gondoltam, de rögtön el is hessegettem, mert, ha valakibe ennyi
idő alatt is beleesek, akkor az a fiú nem lehet „semmi”.
Még soha nem éreztem ilyen hosszúnak a délelőttöt. Mikor
meghallottam az ebédszünetet jelző csengőt, már szinte ujjongtam.
Ma csak egy sima salátát, és teát kértem. Körbenéztem az ebédlőben.
Pete ott ült az egyik asztalnál a sarokban, és intett felém. Odasétáltam,
persze közben összenéztem a csajokkal.
- Szia – ültem le mellé, és leraktam magam elé a tálcámat.
- Szia, neked is – intett. Az ő tálcáján két darab szendvics
volt, és szintén tea. Egy pillanatig zavartan ültem, hisz nem tudtam mit
mondani, de aztán eszembe jutott valami.
- Neked mi a szuperképességed? – kérdeztem. Rám nézett és
elmosolyodott, mármint még jobban.
- Nézd – kacsintott, majd hirtelen összezsugorodott. Megijedtem,
de rögtön felnagyobbodott. Ezután hirtelen a másik oldalamon termett, először
azt hittem ő is tud teleportálni. De mikor visszafordultam ott is ott ült.
Megsokszorozta magát! Én meg csak ámultam.
- Tetszik? – kérdezte.
- Nagyon is – válaszoltam, és szerintem el is pirultam.
- Aranyos vagy, amikor elpirulsz – mondta, és még jobban
elpirultam. Nem tudtam mást csinálni csak mosolyogni. Ettem egy falatot a salátámból,
de csak azért, hogy tudjak valamit csinálni, és ne vegye észre a zavaromat.
- Megmutassam az én szuperképességem? – kérdeztem. Rám
pillantott, és mosolygott, azzal az aranyos fél mosollyal, amit úgy szeretek a
fiúknál.
- Felesleges. Már az egész suli tudja mire vagy képes – nevette
el magát, és én megint elpirultam. Sosem szerettem a középpontban lenni. Ekkor
meghallottam a csengőt. A legrosszabb pillanatban. Sóhajtottam egy nagyot.
- Akarod, hogy hazakísérjelek? – kérdezte. Tényleg! Ma
valamilyen tanári megbeszélés miatt elmaradnak a délutáni órák.
- Igen – válaszoltam, majd elmentem a szekrényemhez. Persze ott
állt Sofy, Katy és Racheal. Nad és Christy is a közelben álldogált, de ők nem
nagyon akartak Rach, és a többiek közelében jönni, bár nem értettem az okát.
- Na, hogy ment? – kérdezte rögtön Sofy.
- Jól, de még hazakísér! – ujjongtam. Rach egy pillanatra
elkomorult. Ekkor odajött Pete. Egy sötét pillantást váltott Racheal-el, majd
rám nézett.
- Indulhatunk?
- Persze! De kocsival jöttem, jut eszembe…
- Akkor elviszel? – kérdezte fél mosollyal az arcán. Hogy
mondhattam volna neki nemet?
- Igen – válaszoltam, majd oda fordultam a csajokhoz. – Na,
akkor nekem mennem kell. Sziasztok!
Elköszöntek, majd Pete-el odamentünk a kocsimhoz.
- Hű, szép autó – mondta.
- Köszönöm, szülinapomra kaptam – meséltem, majd kinyitottam az
ajtót. Beültünk, és ő elmagyarázta merre lakik. Megálltam a házuk előtt.
- Akkor találkozunk holnap – mondtam neki. Rám nézett a zöld
szemeivel, majd közelebb hajolt hozzám.
- Persze – vágta rá.
Az egész olyan gyorsan történt. Lehunytam a szemem, és ekkor megéreztem
puha ajkait az enyéimen.
sziiaa! nagyon tetszik a rész, rem, hamar jön a következő :) kíváncsi vagyok, mi lesz a jóslattal és persze May-jel és Pete-tel :))
VálaszTörlésSzia:) örülök, hogy így tetszett :D annyit elárulok, hogy Pete-nek köze van a jóslathoz.... Na, úgy készültem, hogy a kövi részt most hamarabb rakom fel, mint máskor. Tehát Szombatra, vagy vasárnap délelőttre lesz várható! ;))
TörlésHali!
VálaszTörlésŐszintén szólva tetszik a történeted, nagyon egyedi, érdekes. A jóslatot te írtad? Nagyon szuper lett! May karaktere tetszik de jobban leírhatnád az érzelmeit, gondolatait. Szerintem Pete-tel is kicsit elsietted a dolgot. Ne siess ennyire a történettel. Összesítve tetszik a blogod, csak dolgozd ki egy icipicit jobban a részeket! Remélem építő kritikának veszed, nem szeretnélek megbántani! Várom a folytatást!
xx:Szonja
Szia:) köszönöm, hogy tetszik. Nem bántottál meg és köszönöm, hogy leírtad a véleményedet! Pete-el direkt van elsietve a dolog, nem azért mert én sietek..de inkább nem árulom el ez majd kiderül!;)) Vannak részek aminél úgy tűnhet rosszul írtam, vagy elsiettem de igazából ez is a történet része!:D Igen, a jóslatot is én írtam! A kövi rész holnap délután lesz.:)) xx
Törlés